Nemzetközi tábor Shanghaiban

2023.07.06-16-ig

A Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium öt középiskolás tanulója részt vehetett a Shanghaiban 17. alkalommal megrendezett nemzetközi táborban.

1 megnyito

A 11 országból érkező diákok a megnyitó után csapatépítő programokon vettek részt.

2 csapatkep

A tábori napok izgalmasan teltek, látogatást tettek az Oriental Pearl Towerbe és a Shanghai Természettudományi Múzeumba, részt vettek éjszakai hajózáson a Huangpu folyón.

A tábori program fontos eleme volt a Kulturális Csere Fórum, amelyen a diákok bemutatták saját országuk turisztikai látványosságait, kultúráját, történelmét, nemzeteik táncait, dalait, gasztronómiájukat. A bemutatkozást vásár követte.

3 bemutatkozas 1

4 bemutatkozas 2

A program Anhui tartományban folytatódott, ellátogattak a Dabie hegységhez, ahol három nagy vízesést néztek meg, látogatást tettek egy teaültetvényre, ahol a diákok kipróbálhatták a tealevelek begyűjtésének menetét, illetve előadást hallhattak a Lu' An teáról, ami a hely egyik nevezetessége. 

5 teaszedes

A kínai kultúra megismerése fontos eleme volt a tábor tematikájának. A diákok a Shanghai Kunqu Opera társulatának közvetítésével megismerhették a kínai drámát. Készítettek lámpást és hold alakú legyezőt, festettek operamaszkot.

A programok közt helyet kapott a hagyományos kínai orvoslás kultúrájának és gyakorlatának a bemutatása. Megkóstolhatták a helyi specialitásokat a Lu Bo Lang étteremben és sétát tettek a Yu parkban.

6 kozos foto

A program a Shanghaiban működő Közbiztonsági Oktatóbázison folytatódott, ahol szimulációs játék keretében kipróbálhatták milyen a földrengés és az időjárási katasztrófa átélése. Itt megismerkedhettek a biztonságos tűzoltással, és a sürgősségi elsősegélynyújtással.

A program része volt még egésznapos városi tájékozódás Shanghaiban, ellátogattak Putuo ifjúsági városrészébe is.

Az záróünnepségen diákjaink saját műsorszámot mutattak be.

7 zarounnepseg

A tábor folyamán rengeteg interjú készült a csoporttal, diákjaink kínaiul és angolul is nyilatkoztak az újságíróknak, akik elismerték magas szintű nyelvtudásukat.

A csoport kísérőtanára Kecsmár Anna tanárnő volt.